Rendhagyó önéletrajz

Gyermekkorom

Szabadon éneklő családba születtem. Emlékszem nagy családi összejövetelekre, ahol a lakomák után mindig egy nagynéni vagy nagybácsi ölében ültem, és áhítattal hallgattam, ahogy kissé pityókás rokonaim több szólamban énekelnek madrigálokat, spirituálékat, az alkoholmennyiség növekedtével operetteket, és pajkos hangulatú népdalokat. Egyszer csak csatlakoznom kellett az éneklőkhöz.

Imádtam táncolni. Legyen az néptánc négy évesen új piros csizmámban, vagy padlásról előkotort régi királylányruha, amelyben keresztüllejthettem a lakáson.

Valahogy mindig világos volt, hogy énekes leszek.

Általános iskola

Székesfehérvár. Szocializmus. A tanár bácsi gitárral tartott énekórákat, és rengeteget jártunk szerepelni a különböző vállalatok aktuális nőnapi vagy április 4-i rendezvényeire. Táborok, tábortűzi gitározással és énekléssel. A mai napig táplálkozom e nyolc év emlékeiből, és a zene tiszta szeretetéből.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

Két szakra is jelentkeztem. A jazz ének szakot is bejelöltem, aztán végül nem mertem elmenni a felvételire. Biztosan így kellett lennie. A jazz- és különösen a musicaléneklés megmarad nagy, még beteljesületlen szerelemnek.

Az első szó, amely főiskolás éveimről eszembe jut, a küzdelem. Nagyon fiatalon kerültem oda. Tele voltam kisebbségi érzésekkel, azt gondoltam, mindenki tehetségesebb, tapasztaltabb, mint én. Hála és köszönet Alter Katalinnak, aki végig hitt bennem, és szerető gondoskodása elkísért még a főiskolán túl is, hosszú évekig.

Tanáraim Forrai Zsuzsa és Németh Judit voltak. Nagyon szerettem a színpadi gyakorlatot. Králikné Rosner Melánia tanitotta, aki tiszteletet parancsoló egyéniség volt, tele mély művészettel.

Guildhall School of Music and Drama

1994-ben nyertem el az iskola posztgraduális ösztöndíját. Kevéske angoltudással, tele aggodalommal indultam el, és bizalommal telve, megerősödve tértem haza. Oldalakat lehetne teleírni a kint megélt élményekkel, de annyi bizonyos, hogy az az év egy életre megfertőzött a régizene szeretetével. A zenei kifejezés addig ismeretlen tárháza nyílt meg előttem, a szöveg szolgálata, az előadás szabadsága, a hangszeresektől merített odafigyelés és igényesség lenyűgözött, és belém ivódott.

Nagyszerű tanáraim voltak. Legnagyobb élményem az volt, hogy mennyire tisztelték,  értékelték és bátorították a másságot, az egyéni megoldásokat. Hagytak minket szabadon formálódni.

Emma Kirkby mesterkurzusokat tartott, mindig élmény volt neki énekelni, hihetetlen kedvességel és egyszerűséggel tudott tanítani.

Nancy Argenta volt az igazi segítőm, mesterem. Nagyon sokat kaptam tőle, tanultam technikáról, szakmáról és emberségről. A mai napig tudunk egymásról, én pedig nagyon hálás vagyok a barátságáért.

Nigel North lantot és kamarazenét oktatott. Neki köszönhetem, hogy megismertetett John Tollal, aki a Royal Academy of Music-ban tanított csembalót, és ők ketten a világ legjobb continuoját alkották. John korai halála véget vetett az együtt muzsikálásnak, de óriási hatásukat máig érzem, és igyekszem hozzájuk hűen énekelni.

Diplomahangverseny

Londoni évem után szereztem diplomát itthon. A Zeneakadémiára nem felvételiztem; valahogy világos volt, hogy az én utam nem arra vezet. Lassan elindult a pályám; találkoztam Vashegyi Györggyel, aki az első munkáimmal bízott meg.

Konfliktusoktól nem mentes szakmai kapcsolatunk lassan tíz éve tart, és sokat köszönhetek neki. Legjelentősebb koncertjeim idehaza valahogy mindig Gyuritól jöttek, bár sok más karmesterrel dolgozhattam együtt.

Jessica Cash és a kineziológia

Volt néhány év a pálya kezdetén, amikor sokat kínlódtam. Az éneklés valami hihetetlenül bonyolult, végtelenül nehéz dolognak tűnt, amivel nehéz volt megküzdenem. Sok lelki problémám volt, de igyekezem őket elnyomni, mert azt hallottam, hogy a sok gyakorlástól majd elmúlnak. Egy innsbrucki kurzuson találkoztam Jessicával, aki varázsló hirében állt. Óriási fehér kontya volt, és nagy, nevető pocakja. Azt mondták róla, az óráin állandó a sírás-rívás. Gondoltam, ez nekem való hely.

Jessica abban hisz, hogy minden fizikai problémánk, rossz beidegződéseink, feszes izomzatunk mögött egy-egy érzelmi trauma áll. Lehet ez gyermekkori sérelem, baleset, de akár előző életeinkből hozott történet is. Ezeknek a traumáknak az oldása magában hordozza a fizikai probléma oldását is. A kineziológia remek és könnyen elsajátítható gyakorlatokkal segít a különböző feszültségek oldásában.

Jessica Cash elvégzett jónéhány kineziológia tanfolyamot, és annak korrekcióit alkalmazza tanításában, mert azt gondolja, hogy a test tökéletesen tudja a dolgát éneklés közben, a mi dolgunk annyi, hogy a testünket elég szabaddá tudjuk tenni a munkavégzéshez.

A módszer hihetetlenül megfogott, és miután saját bőrömön tapasztaltam, milyen sikeres, fogtam hát a bőröndömet, és kiutaztam még egyszer Londonba, hogy nála tanulhassak.

Ösztöndíjam nem volt, így mosogattam, takarítottam, gyerekekre vigyáztam, hogy meg tudjak élni, és fizetni tudjam az óráimat. Nagy élmény volt, küzdelmes, sikeres, önálló, és rengeteget tanultam, tanulok azóta is, immáron itthonról kiutazva, amikor csak tehetem.

Tanítás

Szeretek tanítani. Most két iskolában dolgozom. Székesfehérváron, a Lauschmann Gyula Jazz Zeneművészeti Szakiskolában már harmadik éve. Ez a munka különösen kedves a számomra, mert egészen más, mint a hagyományos zeneiskolák. Az ezekkel a fiatalokkal való foglalkozás emlékeztet szakmám merevségeire, felesleges aggodalmaimra, és valami mindig megújuló energiával ruház fel. Sokat tanulok a tanítványoktól, néha egészen megdöbbentő az a friss erő és muzikalitás, amellyel a klasszikus repertoárhoz nyúlnak, felrúgva a konvencionális előadásmód sallangjait.

Koncertélet

Mindig arra vágytam, hogy 30 éves koromra legyen olyan hangom, amellyel félelem nélkül tudok színpadra állni, dolgozni, amennyit csak lehet. Az én karrierem lassan mozgó hajó, melynek minden állomására szeretettel gondolok. Sosem dolgoztam hisztériás karmesterrel, rossz zenekarral, szörnyű kollégákkal. Nincs ügynökség, mely a naptáramról gondoskodik, koncertjeim az emberi kapcsolatokon keresztül szerveződnek hol jól, hol rosszabbul. Mindig lehetne több, jobb, és kívánom is, hogy igy legyen. Szeretnék sokféle dolgot énekelni, és fejlődni, tanulni még. Sokat időztem a múltban, és várom a jövőt néha aggódva, kíváncsian. De megélni élvezettel a jelen pillanatot, élvezni az úton levést, az az igazi feladat számomra.